04.07. 2013

Haircare which I use








Sokan írtátok nekem a hajápolós post után, hogy szeretnétek még több infót kapni a Frufru szalonról, ahova járok fodrászhoz és a hajápolószerekről, amiket használok. Így készítettem még egy bejegyzést erről is:

Nagy ötletnek tartom, amit Csaba kitalált, hogy egy helységben a szépségszalonnal nyitott egy kávézót is. Ha várakozni kell egy kicsit a soromra, mert túl korán érkeztem, akkor meg tudok inni előtte egy csésze teát. Vagy ha vki vár ránk, akkor szuperül el tudja tölteni addig az időt. A fodrászom Zoli általában több órát foglalkozik a hajammal, mert gondosan ügyel rá, hogy maximális kezelésben részesüljön és úgy legyen levágva, ahogyan nekem tetszik. Hogy teljes legyen a szolgáltatás, néha meglepnek közben egy csésze finomsággal... :)

Hajápoló szereknél és arckrémnél mindig ügyelek arra, hogy professzionális termékeket használjak. NYCE családból a sampont, a hajpakolást és a hajhabot szoktam használni. Néha hajlakkot is veszek, mert ha kicsit beletupírozok a hajam tövébe, akkor fújok rá azt is. Nagyon fontos, hogy jól habosodjon a sampon, mert akkor jobban kitolódik a hajam zsírosodása. Pakolás nélkül sose mosnék hajat, mert akkor jobban törik és nehezebb kifésülni. A NYCE-ban még az tetszik, hogy természetes alapanyagokból készül és vitaminokkal táplálja a hajszálaimat. 

A Frufru szalon kényeztető napja után kaptam egy szuper meglepetést hajápoló csomagot Csabától a tulajdonostól, hogy bemutathassam nektek őket a blogomon. 


Köszönök mindent a szalon dolgozóinak és Csabának! :)))


Frufru facebook: 
http://www.facebook.com/pages/Frufru-Szépségszalon-és-Kávézó/467527723286431?fref=ts



Many of you have written to me after the post about my hair that you want to know more about Frufru hair salon where I go to hairdresser's. So I made another post about this, too:

I think it is a great idea that Csaba had opened a café together with a beauty salon. If I have to wait a bit for my turn because I am too early, I can drink a cup of tea beforehand. Or if someone is waiting for us, they can spend the time well in the meantime. My hairdresser, Zoli usually deals with my hair for more hours as he pays careful attention to provide me the best treatment and cut my hair exactly the way I want it to be cut. To make the service perfect, sometimes they surprise me with a cup of little something... :)

I always use professional hair care products and face creams. I usually use the shampoo, hair mask and foam from the NYCE family. Sometimes I also buy some hair spray because if I backcomb my hair, I put some on it. It is very important that the shampoo foams well because then my hair will start to become greasy later. I would never wash my hair without the mask because then it breaks more easily and it is difficult to be combed. I also like it that NYCE products are made from natural ingredients and they treat my hair with vitamins.

After my relaxing day at Frufru salon, I got a fantastic surprise hair care package from the owner, Csaba, so that I can show the products to you on my blog. Thank you for everything! :)))
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://festyinstyle.blog.hu/api/trackback/id/tr435472875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása